BOWEN TECHNIKÁRÓL

BOWEN EREDETE



Thomas A. Bowen (1916-1982) tudását autodidaktaként szerezte és fejlesztette, létrehozva egy egyedülálló és független kezelési rendszert amit ma Bowen Technika néven emleget az egész világ. Tom Bowen egy kivételes képességekkel rendelkező, az ember szemléletét és a test kezelését illetően mély belső bölcsességgel megáldott minimalista tehetség volt.

A negyvenes évek elejétől kezdve Geelongban, Viktória államban Ausztráliában élt, és dolgozott. Érdeklődése egyre inkább a szenvedés, és a fájdalmak enyhítése felé vezette őt. Ezalatt az idő alatt vált nyilvánvalóvá az a képessége, hogy néhány egyszerű mozdulattal, könnyű manipulációval segíteni tudott munkatársai és a környezetében lévők fizikai problémáin..


 

Ennek a híre szájról szájra járt, és egy idő után megszokottá vált számára hajnalig dolgozni. Emiatt nemsokára feladta cementgyári munkáját és teljes munkaidőben időben kezdett el praktizálni. Szerencsére az sem csökkentette érdeklődését, hogy nem voltak formális tanulmányai vagy végzettsége, és hogy nem tanult egyéb manuális módszert.




KÉPES VOLT MEGOLDANI AZ EMBEREK LEGKÜLÖNBÖZŐBB EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁIT



A kezeléseiért keresték is őt az ország minden részéről. Egy 1974-es 27 héten át tartó Viktória állambeli kormány felmérés szerint, a testi kezelések területén az egész országban neki volt a legtöbb kliense. Tom Bowen ezidőtájt rendszeresen napi 60 klienst kezelt 6 órás klinikai idejében, amihez még hozzájöttek házi látogatásai és állatokon végzett kezelései is. Ezzel becsült adatként kb. 13000 pácienst látott el egy év alatt mintegy 85 százalékos sikerkulccsal úgy, hogy átlagban mindössze 3-szor kezelte őket!

 

MŰKÖDÉSE



elso2

a kötőszövetekben található folyadékokban hullámszerű rezgés keletkezik, amely a fasciák falai mentén tovaterjed, és beindítja a szövet hidratálódását
második ikon2

a szövetekben található mechanoreceptorokon keresztül keltett idegi ingerület hatására, a központi idegrendszer az agy, újraértékeli az adott területtel való érzeti és motorikus viszonyát
harmadik ikon2

a szövetek fellazulnak így növekszik az életfolyamatokhoz szükséges belső fiziológiai tér, ezáltal javul a vérellátás és nyirok áramlás, ami az anyagcsere folyamatok javulásához vezet
negyedik ikon2

tradicionális energetikai rendszerekre vetítve a hatást, a meridiánokban, csakrákban az energiaáramlás kiegyensúlyozódik
 

Mindezen folyamatok feldolgozását és egységbe vonását a vegetatív idegrendszer végzi. A Bowen alkalmazás teret ad a szervezetnek, hogy újra kalibrálja önmagát. A módszer szükség esetén igen jól kombinálható egyéb más gyógymódokkal, legyen az akadémikus orvoslás, természetgyógyászat, homeopáthia, test-tudati mozgás rendszerek továbbá néhány nem invazív manuális módszerrel, mint pl. Cranio-Sacral ostheopátia, MET.




Érdemes figyelembe venni!


A hagyományos értelemben vett manuál terápiás, és más manipulatív beavatkozások esetében ajánlott a beavatkozást követően legalább négynapos szünetet tartani, illetve egy Bowen alkalmazást követően minimum öt napot.

Ennek több okból van értelme: nem jó mindenféle ráhatást összekeverni, mert túlterhelve testet blokkolhatja a gyógyulási folyamatokat, illetve ha eredmény születik nem lehet tudni, hogy mi az ami célhoz, vagy pozitív változáshoz vezetett.

BOWEN KEZELÉSRŐL


Más módszerekkel összehasonlítva a Bowen Technikát nem könnyű leírni. Lényege a szervezet által adott integrált válasz. A kezelt személy a kezelés ideje alatt passzívan, a lehető legkényelmesebb, neutrális helyzetben a hasán és/vagy a hátán fekszik vagy ül. A kezelés, a test meghatározott ponjain történő, precízen elvégzett izom és kötőszöveti fogások specifikus szériáiból áll, amelyek képesek a testi problémák és sérülések széles skálájának pozitív befolyásolására. A mozdulat szekvenciák közé szünetek vannak beiktatva. A Bowen Technika jól ismert a kötőszövetekre kifejtett kiváló hatásáról. A fasciákban keletkezett letapadásokat, keményedéseket igen hatásosan oldja, ezzel helyreállítva a kötőszöveti, és ezáltal minden egyéb struktúra áteresztőképességét, átjárhatóságát. Ez a folyadékkeringés, és így az anyagcsere folyamatok, valamint az idegi ellátás optimalizálódásához vezet, melynek keretében a funkcionalitást zavaró káros anyagok illetve méreganyagok kiválasztódnak és kiürülnek a szervezetből. Ezek a folyamatok egy relatív gyors idöintervallumban játszódnak le. Nemcsak az organikus rendszereket és a muszkuloszkeletális struktúrákat kezeli de a szervezet minden rendszerére hatással van.

SZÜNETEKRŐL


A Bowen Technika karakteres jellemzője, hogy a mozdulat szekvenciák között hosszabb rövidebb szüneteket tartunk. Egy Bowen fogás után az ingert az izmok, és a szövetek érzőidegei által a központi idegrendszer regisztrálja, és az agy különböző területeit aktiválva a motorikus pályán egy visszacsatolást hoz létre. Ebben a folyamatban a központi idegrendszer úgymond összehasonlítja a bejövő adatot a test eredeti feszültségmintáinak tervével. Az inger integrációs ideje változó. Az átlagos normálisnak tekintett egy-két perctől félóráig, de különleges esetekben akár ennél tovább is eltarthat. Ez a kezelt személy testi állapotától függ, de általában 90 mp – 2 percnyi intervallum. Ennek az idegi visszahurkolásnak a tiszteletben tartása alapvetően fontos, mert ez teszi lehetővé a testnek hogy saját természetes egyensúlyát visszaállítsa.

A szünetek közbeiktatása lehetővé teszi az alkalmazó számára, hogy praktikusan 2-4 embert szimultán de személyre szabottan kezelhessen. A fogás sorozatok, szekvenciák a központi idegrendszer paraszimpatikus dominanciáját mozdítják elő, azaz mély ellazuláshoz vezetnek. A szövetekben ennek a folyamatnak a következményeként globális változások mennek végbe. Tom Bowen ezeket képes volt érzékelni, így felfedezve, hogy a test a stimulációkat a szervezeten belüli kapcsolatok útján önmaga gyógyítására használja fel. Filozófiája szerint a test saját maga legjobb doktora. A Bowennel nem kórképekre, hanem az egész emberre fókuszálunk. Nem kezelünk betegségeket, hanem feszültségállapotokat közömbösítünk a testben. „A kevesebb több” mottónk a gyakorlatban azt jelenti, hogy minél nagyobb a probléma, annál kevesebb fogást alkalmazunk. A Bowen Technika kiválóan alkalmas egyszerűen ellazulásra és feltöltődésre, de ugyanolyan jól alkalmazható akut és akár hosszú évek óta fennálló krónikus állapotok esetén is.

ELMÉLETE


A Bowen mozdulatok a következő mechanizmusokat aktiválják, hogy visszaállítsák/helyreállítsák a test öngyógyító folyamatait.



1Strech reflex
a legtöbb mozdulat izmok eredési/tapadási helyén illetve az izom hasánál történik ahol az izomorsók helyezkednek el. Az izomorsók informálják az idegrendszert az izomszövet feszültségéről-feszességéről, nyúltságáról. Ezek a receptorok a „challenge” nyújtás és az azt követő „rolling”, (át)gördülő mozdulat által stimuláltak. Izomfájdalom, illetve spazmus (görcs) esetén (amikor az izom egy ingerhurokban van) megtörhető ez a helytelen körforgás az idegrendszer által fogadott stimulus megváltoztatásával.
2Izületi proprioceptorok (Golgi receptorok)
minden Bowen mozdulat, ami egy izület körül-környékén van direkt hatással van az izületi burokra, és az izületi szalagokra, amelyek proprioreceptorokkal gazdagon be vannak idegezve. Itt ismét az Idegrendszer fogadja a stimulust és visszahatásként, normalizálja az izületi működést, erőteljes manipuláció alkalmazása és igénye nélkül.
3Fascia
minden Bowen mozdulat a felületi kötőszövet szintjén történik, és kihatással van a kötőszövet-ideg viszonyára, illetve izmot vagy ínszalagot mobilizál. A fascia központi szerepet játszik az izom koordinációban, a testtartásban és mindenhol a szervezet strukturális és funkcionális egységének/épségének a megőrzésében. Sérülés esetén mindezek a funkciók negatívan befolyásoltak. Egy sérülést követően a fascia merevebbé válik, összehúzódik, megcsavarodik, dehidrál (víztartalma csökken) dehidratálódik. Egy, a Bowen kezelést követően gyakran megfigyelhető jelenség, hogy az adhéziók (letapadások, összenövések) fellazulnak, hegesedések (a szövetekben) meglágyulnak, enyhülnek illetve, hogy a testtartás és mozgékonyság megjavul, kemény rántás, nyomás, csavarás, illetve nyújtás alkalmazása nélkül.
4Szegmentális visceroszomatikus spinalis reflexek
ezen reflexeknek a stimulálását a legtöbb alapkezelés tartalmazza a bőr, izmok, inak kezelése által.
5Vegetatív vagy Autonóm Idegrendszer (AI)
A Bowen talán legalapvetőbb és legfontosabb hatása, amit a vegetatív idegrendszerre fejt ki, ahol a szervezet öngyógyító mechanizmusainak irányító központja van. Az autonóm idegrendszer ellenőrzi a testfunkciók több mint 80%-át, és nagyon érzékeny külső stresszhatásokra. Napjainkban a legtöbb ember a folyamatos stressz és a szimpatikus idegrendszer túlingerlésének állapotában él. Gyógyulási folyamatok akkor kezdődnek, amikor az Autonóm Idegrendszer paraszimpatikus módba vált át. A technika láthatóan katalizálja ezt a folyamatot. A kezelések alatt megfigyelhető, hogy egyesek igen gyorsan álomba merülnek, illetve mélyen ellazult állapotba kerülnek és perisztaltikus mozgás hallható. Ez mutatja az átmenetet a paraszimpatikus dominancia felé egy mélyebb szinten történő stressz oldódás kíséretében. Ez talán a magyarázat arra, hogy néhány Bowen kezelés gyakran reaktiválja a felépülési folyamatot, ami a traumából való gyógyulás, betegség vagy operáció után elakadt.
6Trigger pontok
néhány Bowen mozdulat átfedésben van ismert trigger pontokkal. A kezelés folytán a pontokat Bowen mozdulattal érintve, a fájdalom csökkenését, izületi mozgathatóság és izom koordináció megjavulását tapasztalhatjuk.
7Szegmentális visceroszomatikus spinalis reflexek
ezen reflexeknek a stimulálását a legtöbb alapkezelés tartalmazza a a gerinc mellett elvégzett mozdulatok által.
8Neurolymphatikus pontok, lymphatikus keringés
a Bowen mozdulatok egy része fedésben van neurolymphatikus reflex pontok helyével amelyek a lymphatikus rendszert szabályozzák.

AMI NEM BOWEN


A Bowen technika egy neuromuszkuláris / neurofasciális reflex módszer, amely előmozdítja az ellazulást, mozgósítja az éppen szükséges testi folyamatokat, így vitalizál, nem terápia. A Bowen technika teljesen új fogalom a test kezelését illetően. Nem származtatható más módszerekből, és nem hasonló semmilyen más fizikális megközelítéshez




GYAKRAN ISMÉTELT KÉRDÉSEK



1Mi a Bowen technika?
A Bowen technika a testi feszültségeket egyensúlyba hozó módszer, amely előmozdítja az ellazulást, mozgósítja az éppen szükséges testi folyamatokat, így vitalizál. Szaknyelven szólva egy neuro-muszkuláris, vagy neuro-fasciális reflex technika.
2Hogy működik?
A test felületi rétegein elvégzett, a kliens érzékenységéhez igazított fogásokkal, érintésekkel stimulálja a szöveteket, illetve a központi idegrendszert. A Bowen technika alkalmazásával non-invazív módon harmonizálódnak a testi működések.
3Milyen betegségeket gyógyít a Bowen?
A Bowen technikával nem gyógyítunk, és nem kezelünk betegségeket.
4Meggyógyulok a Bowentől? Meggyógyít(hat)ja a Bowen a(z) …….. bajomat, betegségemet?
Csatlakozva az előző gondolathoz, hogy a Bowen technikával nem gyógyítunk, és nem kezelünk betegségeket hozzátennénk, hogy a testi, és lelki működések komplexitását figyelembe véve, tapasztalati alapon semmilyen segítő szándékú beavatkozásra – legyen az ún. “tényeken alapuló” gyógykezelés, orvosi beavatkozás, műtét, gyógyszeres kezelés, manipulatív eljárás (értsd, kiropraktika, manuál terápia) , fizikoterápia, triggerpont terápia, fascial release, pszichoterápia, fitoterápia, kínai orvoslás, ayurvédikus orvoslás, gyógymasszázs, és egyéb masszázs fajták, frissítő masszázs, lélekgyógyászat, vagy sámánista rituálé etc. – nem lehet, és épp ennek jól felfogott tudatában úgy gondoljuk, hogy tilos bármilyen olyan irányú kijelentést tenni, amely valamely formában gyógyítási ígéretet közvetít.
5Árthat-e nekem a Bowen technika?
Bowen technika alkalmazásának, néhány igen speciális helyzetet figyelembe véve, gyakorlatilag nincsenek kontraindikációi/ellenjavallatai, és mellékhatásai. A Bowen technika alkalmazásának általános hatásai vannak, melybe a test és lélek önregenerációs mechanizmusait ismerve, beleértendő a rövid idejű átmeneti állapotrosszabbodás is.
6Lehet-e fogyni a Bowen technikától?
A Bowen technika nem kifejezetten a testsúly csökkentésére irányuló módszer. Mivel a Bowen alkalmazások mentén a testi működések és így anyagcsere is javul, így függően a kiindulási állapottól, több esetben tapasztaltunk súlycsökkenést, illetve súlygyarapodást. A túlsúly kialakulásában sok faktor játszik szerepet, melyek között vannak táplálkozási és testmozgással kapcsolatos szempontok, de ugyanúgy lehetnek orvosi aspektusai is, ha hormonális rendellenességekre, vagy a cukorbetegségre gondolunk.
7Mi az a “Feedback” hurok?
A feedback angol szó, magyarul visszacsatolást jelent. A Bowen technikában ez alatt azt értjük, amikor az elvégzett fogás hatására a központi idegrendszer újraértékeli az adott fogás mentén érzetbe került területtel, területekkel való viszonyát.
8Milyen káros hatása lehet a kezelésnek?
A kezelésnek nincs ismert káros hatása, vagy mellékhatása.
9A Bowen technikát gyorsan meg lehet tanulni?
A technika fogásait viszonylag gyorsan meg lehet tanulni. Megfelelően kivitelezni és alkalmazni azonban hosszabb időbe telik.
10Ez is “gyorstalpaló” ami néhány hétvégén megtanulható?
A Bowen technikát nem lehet néhány hétvége alatt elsajátítani. Bár a fogások látszatra könnyűnek tűnnek, és képzések alatt viszonylag gyorsan elsajátíthatóak, alkalmazásuk és tökéletes kivitelezésük azonban évek gyakorlati használata, és tapasztalata mentén kristályosodik ki.
11Szükséges egészségügyi háttérképzettség a Bowen tanulásához?
A Bowen technika megtanulásához nincs szükség egészségügyi háttérképzettségre, sőt néhány egyéni esetben ez hátráltathatja is a tanulmányokat. A bizonyítvány és a diploma szerzés feltételeit azonban mindenképpen szükséges itt elolvasni, hogy a kérdésre kielégítő legyen a válasz.
12Én nem akarom az “egész” Bowen-t megtanulni, mert csak a családomat, környezetemet szeretném kezelni…
Ez a gondolatmenet több szempontból is megkérdőjelezendő: Lásd a “gyorstalpaló” Bowen kérdéskört. A család privát szféra, amelyen belül sajátos pszicho-dinamikai rendszer uralkodik. Ez sajnos igen sok esetben nem teremti meg az együttműködéshez szükséges feltételeket még akkor sem, ha a tanulni szándékozót a legjobb segítő szándék is vezérli.

JAVALLATOK



A Bowen Technika könnyen és rendkívül hatékonyan alkalmazható fizikai és pszihoszomatikus problémák széles spektrumában. Segítségünkre lehet többek között:

  • bármilyen muszkuloszkeletális ill. ízületi probléma esetén, legyen az akut, vagy krónikus eredetű, a vázrendszer aránytalan feszültségéből adódó problémák kezelésénél, testtartás javítás céljából, ízületi problémák, gerinc problémák, boka sérülések, térd problémák, váll problémák, porckorong sérv, Carpal Tunnel szindróma, "Whiplash" - ostorcsapás szindróma sportsérülések és egyéb más sérülések, isiász, teniszkönyök, merev váll (frozen shoulder), gyulladások, illetve egyéb testi egyensúlytalanságból adódó tünetek esetén
  • különböző fájdalmak, mint fejfájás, migrén, hát-, és nyakfájdalmak, ízületi fájdalmak, ismeretlen eredetű fájdalmak, merevség és görcsök oldására, neurológiai tünetek enyhítésére, komplex regionális fájdalmak (CRPS). szélhűdés (Stroke) esetén
  • szív- és érrendszeri, illetve nyirokkeringési problémák, veseproblémák és vizelési panaszok, légzési nehézségek, asztma,, epe, máj., emésztési- és gyomorproblémák, reflux, allergia kezelésénél
  • stressz, depresszió, pánik tünetek, hangulat-, közérzet javítása, szorongás, alvászavarok és álmatlanság kezelése, kiégettség/krónikus fáradság, levertség, pihenés javítása, teljesítőképesség növelése, életmód optimalizálás, életminőség javítása céljából
  • hormonális jelllegű panaszok, menstruációs-, fogamzási- és termékenységi problémák megsegítésénél
  • a terhes- és kismamagondozásban, természetes szülésnél, csecsemőknél és gyermekeknél, pl. ágybavizelés esetén, fejlődési zavaroknál
  • eltérő korai fejlődésmenetű csecsemőknél és gyermekeknél, illetve a sérülteknél és fogyatékkal élőknél

A Bowen Technika életkortól függetlenül kiválóan alkalmazható kizárólagos és kiegészítő kezelésként is. Ajánlott akut és krónikus állapotok kezelésére és megoldására, illetve az életminőség javítására.

Alkalmazási terület


A Bowen Technika egyszerűsége és könnyű alkalmazása révén igen jó szolgálatot tesz nagyon érzékeny és súlyos állapotok kezelésében, pl. operációk utáni rehabilitácó vagy mozgáskorlátozottság esetében. Ez a technika nemcsak belgyógyászati, orthopédikus , sebészeti és idegrendszeri problémák körében, de akár pszichoszomatikus panaszok esetén, a terhes- és csecsemőgondozásban, illetve a szülészet területén alkalmazható. Az Angol Szülészek Társasága elismeri a Bowen technikát és brillánsnak tartja újszülöttek számára.

Klinikai munkaeszköz


A Bowen Technika egy igazi klinikai munkaeszköz, ami kizárólagos- és kiegészítő módszerként is sikerrel alkalmazható gyógyászati kezelések mellett. A háttérképzettséggel nem rendelkező lelkes Alkalmazók mellett, rengeteg egészségügyi, orvosi, ápolói tevékenységgel foglalkozó szakember, például fizioterapeuták, gyógytornászok, masszőrök, kiropraktorok, kórházi nővérek, szülészek és bábaasszonyok, homeopaták, orvosok és fogorvosok sajátították el, illetve alkalmazzák ezt a technikát tevékenységük kiegészítéseként. A Bowtech egy nagyon tiszteletteljes, manipulációk nélküli, nem betolakodó kiegészítő módszer amelynél a sérülésveszély gyakorlatilag nulla. A Bowtech alkalmas bárki kezelésére, a újszülöttektől kezdve a gyermekeken, várandós mamákon, az élsportolókon át az öregekig az akut és krónikus betegekig.