Történetem 2011-ben 38 évesen kezdődött. Megrepedt az agytörzsi aortám, 3 órán belül, orvosi kézbe kellett volna kerülnöm, de 36 óra telt el, mire kórházba kerültem. Ennek a késedelemnek a következtében kaptam egy a jobb oldali sztrókot, és súlyosan lebénultam, még rágni és nyelni sem tudtam, demensz állapotba kerültem 5 hétre. Közben 4 agyműtétem volt, ebből kettő életmentő. Magamhoz térve elkezdték a fizikoterápiát, és az úgynevezett gyógytornát. Az orvosok nem titkolóztak sem előttem sem a családom előtt. Azt mondták, ne számítsunk javulásra, nem fogok kiszállni a tolókocsiból, és nem fogok emberi életet élni. 6 hosszú hónapot töltöttem kórházban közben kaptam a fizikoterápiás, és a gyógytornász kezeléseket. Ezután még 1 év kezelés következett. Javulás viszont nem. Már ekkorra elsorvadt a bal oldali lábamon és karomon az izom a csontok is látszódtak. Lépkedni már tudtam, de csak úgy, ha lábamat külső fém merevítők tartották. Ekkor hallottam, és találkoztam a Bowennel, és Julival! A legelső egy kezelésen egy mozdulattól feltudtam emelni a karom és a lábam, újra éreztem, hogy élet van benne és ismét én irányítom a testem. Juli őszinte volt velem első perctől kezdve nem ámított tényeket közölt, nincs 100%-os gyógyulás, de segít felépülni annyira hogy, ellássam önmagam és megtanuljak újból járni. Eleinte heti egy kezelést kaptam, később ezt ritkítottuk. Alig 1 év elteltével önmagam, segítség és segédeszköz nélkül tudtam járni. A lábamra és a kezemre gyönyörűen visszanőttek az izmaim, illetve a letapadt lebénult izmok is kezdtek újból élni, és dolgozni! Éjszakánként mindig érzem, ahogy éledeznek az idegek és gyógyul a testem. Időközben még egy újabb szövődménnyel, az epilepsziával is megkellett küzdenünk. Ennek kezelését is egyszerűen beépítette Juli a kezeléseim közé. Itt sem kecsegtettek az orvosok, gyógyszerekkel tömtek, amik bódulttá, és még betegebbé tettek. Ezeket a mérgeket is elhagytam. Nem szedek semmi gyógyszert, nem járok orvoshoz, nekem a Bowen és Juli a legjobb segítőim! 6 évvel a betegségem után, tudok járni, ellátom önmagam és a családom! Sőt mi több! DOLGOZOM! Egyedül, tömegközlekedéssel utazom több mint 50 kilométert. DOLGOZOM, újra EMBERNEK és HASZNOSNAK érzem magam!! A Bowen nem csak testileg, de lelkileg is gyógyít és erősít! Ma már szinte a régi önmagam vagyok, mint testileg, mint lelkileg! Csak azt sajnálom, hogy nem ismertem, és nem hallottam róla hamarabb!! Fontos lenne, hogy a betegek időben értesüljenek, hogy létezik egy olyan természetes gyógymód, mint a Bowen! A kezeléseken csak az adott beteggel foglalkoznak (ez nagyon fontos) a kezelő őszinte és nyílt a beteggel és figyel, rá emberként kezeli, nincs semmi mellékhatás! A Bowen és Juli visszaadta az ÉLETEMET és ÖNBIZALMAMAT!!
KÖSZÖNÖM! 2017.12.10. Erika
Beküldte Osváth Julianna – Bowen alkalmazó