Február 1.-én történt velem a baleset külföldön. A bal térd elülső keresztszalag komplett elszakadt, az oldalszalag részlegesen. A hátsó szalag kissé degenerált. A térdizuletben nagy mennyiségű folyadék volt, főleg a parapatellaris recessusban. A balesetet követően megkezeltem a térdemet majd hat nap múlva újra. Kaptam egy térdgépet amivel tudtam közlekedni. Kilenc nap után tértünk haza , majd felkerestem egy nagyszerű orvost. Azt mondta nem valószínű, hogy megúszom a műtétet.
Kaptam három hétig egy könnyített gipszet. Nem terhelhettem a lábam , ezért mankó segítségével közlekedtem rövid ideig , mert nem bírtam elviselni ezt a helyzetet. Csak akkor használtam a mankòt amikor az utcán közlekedtem, persze nagyon rövid ideig. Szóval, folyamatosan terheltem a lábamat, nem használtam a mankót.
Így dolgoztam, kedves klienseim legnagyobb örömére… :))
A gipsz levétele után gyógytorna következett és fizioterápia. Ebből a 3D Vertikal gyógytornára mentem csupán csak 5 alkalommal, és két gyógytornára. A többire egyáltalán nem mentem el. A Bowennel 3 hét alatt 3 kezelést kaptam drága kolléga nőimtől, akiknek hálás köszönet, majd két hét kihagyás után újra Bowen kezelésben volt részem! A térdem javulása szinte felgyorsult. Tudtam hetek óta, hogy az én térdem nem lesz megműtve. Stabilnak éreztem, és nem sántítottam. A héten kipróbáltam a futást és sikerült 4km-t futnom probléma mentesen. Másnap újra megpróbálkoztam vele és két perccel jobbat teljesítettem. Pedig az orvos azt tanácsolta, hogy csak sakkozhatok. :))) A következő kihívás 6km futás lesz… A térdem egyáltalán nem instabil, a két térd között a különbség minimális. Az orvosomat azért meglátogattam, hiszen megbeszéltük, hogy május elején megvizsgál. Azt kérdezte, minek mentem hozzá, szerencsém van, megúsztam a műtétet. Úgy gondolom, ez nem csak a szerencse műve volt!! Meggondolandó a műtét ha van ilyen nagyszerű lehetőség, mint a Bowen Technika!!
Meg kell adni az esélyt a saját öngyógyító képességünknek!
Az emberi test zseniális!!!!
Beküldte: Molnár Csilla – Bowen Alkalmazó